Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Világok >
< 49 >
1996. május
-
longint

ZetaTalk: Legmesszemenőbb tervek


Ellentétben azzal, amit a detektívregények írói és a zsaruk és rablók szövegeinek színvonala nyújtanak, a mozgatók ugyanolyan változatosak, mint az egyének. Az emberi a gyilkosságot bosszúnak, sportnak rajzolják meg, hatalomért vagy pénzért, de ritkán mutatja érzéketlenségből elkövetve vagy egyszerűen a béke és nyugalom elérésének eszközeként. A legtöbb gyilkosságot, melyek közül keveset fejtenek meg valaha is, azok követik el, akik szilárdan az önmagukat-szolgálniban állnak, vagy abba az irányba tartanak. Ők megértik, hogy a saját fajtájukkal fognak élni a jövőben, orientáció szerint elkülönítve, és hogy a nagyobb könyörtelenség azokat fogja uralni, akik hezitálnak. Szintén sok gyilkosságot követnek el egyszerűen azért, hogy megszabadítsák magukat egy időleges kellemetlenségtől: a hangos száj a kocsmában, az agresszív vezető, aki ide-oda kacsázik az autók között, vagy az igényes vásárló, aki sosem elégedett azzal, amit az eladó mutat neki. A motivációk összetettek.

Ami elmondható a legmesszemenőbb tervekről az az, hogy ezek tisztán szétválaszthatók az orientáció szerint. Az önmagukat-szolgálók lehet, hogy a szükségek kielégítését ígérik, de a legmesszemenőbb tervük szorosan kötődik az igához. A másokat-szolgálók lehet, hogy a kontaktáiknak kemény dolgokat említenek az elkövetkező földi katasztrófákról, de a legmesszemenőbb tervük az egyén erősítése, képességeinek fejlesztése, és a biztonságos átmenet. Nem ez a helyzet az emberi társadalomban? Vajon a szülők, akik azért erősködnek, hogy a gyerekek megcsinálják a házijukat, és hogy jól aludjanak éjjel, könyörtelenek vagy gondoskodók? A legmesszemenőbb idegen díj az emberi lélek, mely ebbe vagy abba az orientációba fog inkarnálódni újra meg újra.

Mivel mi magunk, a zéták, a Földre fogunk inkarnálódni, ahogy az Átalakulás folytatódik, nekünk egy különös érdekünk fűződik ahhoz, hogy fejlődni lássuk a Földet és annak népét, nem pedig elpusztulni. Nektek egy csodálatos világotok van, egy dicsőséges világotok, és mérgeket okádtok belé, és fajokat tizedeltek meg a jövőre irányuló gondolatok nélkül. Megőrizni a Földet a jövő számára a leghatározottabban egyike a zéta terveknek.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com